Már majdnem mindenki ott volt, amikor Berényi is lebicegett, Nagy István támogatta. Utolsóként érkezett Meggyesi. Kis noteszt tartott a kezében. A parancsnokhoz fordult.

– Lennél olyan kedves, és megadnád az engedélyt, hogy elkezdhessük?

Barabás bólintott. Meggyesi ekkor bekapcsolta a magnót. Johnny Cash rekedtes hangján énekelte a Silent Nightot, azaz a Csendes éjt. Az első strófa elhangzása után Meggyesi lehalkította, és megszólalt:

– Ha szólnál pár szót barba…

Barabás felvette a poharát. – Szenteste van, nincs helye a szónoklatnak. Gondoljunk az otthoniakra, akiknek bizonyára ugyanúgy hiányzunk, mint ők nekünk. Kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek. – Sorban koccintott mindenkivel.

– Kellemes karácsonyt… Boldog ünnepeket…

Zsibongva keresték helyüket, elhelyezkedtek a terített asztalnál. Amikor Kölesdi belépett Csóka felugrott.

– Erre méltóztassék sior úr…

– Ne szórakozz velem Csóka! – mérgelődött a harmadik tiszt.

Meggyesi integetett, mindenki elcsendesedett. Barabás elé tartott egy kalapot.

– Légy szíves húzz egy számot.

A parancsnok belekotort a kalapba. Kibontotta. Meggyesi felolvasta, hogy mindenki hallja:

– Négyes! – mondta, majd a karácsonyfához ment, és kikereste a négyes számú ajándékot, és átadta.

Barabás egy karton cigarettát kapott. Felmutatta, hogy mindenki jól lássa. – Na, ez aztán a nekem való! A sógorom szokta mondani, hogy ajándékba mindig olyasmit kell adni, amit a megajándékozott úgyse venne meg. Hát én soha nem költöttem cigarettára…

– Itt a remek alkalom, hogy rászokjon a spanglizásra – mondta Francia Róbert.

– Cserealap Robi! Majd meglátjuk, magának mi jut, és elcseréljük.

– Ha nem sört nyerek, akkor látatlanban elfogadom a cserét! – mondta Francia, aki igencsak nagy dohányos volt. Az ünnepi alkalomra most egy doboz vékony, mentolos cigaretta, és a megszokott francia caporal is ott volt a tányérja mellett. Ráadásul két öngyújtót is hozott. Az volt a mániája. Bárhol járt a nagyvilágban, mindig gyökeret eresztett egy-egy dohánybolt kirakatánál, és áhítattal figyelte az öngyújtókat. Az új típust azonnal megvette. Ha jó kedve volt, kiselőadásokat tartott a dohányzáshoz használatos tűzszerszámokról, és történetükről. Viccesen azt szokta mondani, ha elég pénze összegyűlik, akkor egy hézagpótló szakfolyóiratot ad ki. Ezt ugyanis nagyon hiányolta. Míg mások kabinjában meztelen hölgyek díszítették a falat, addig az övét öngyújtók színes képei tarkították.

A vacsorát Meggyesi szolgálta fel. Elegáns mozdulatokkal hordta körbe a levest. Karjára fehér konyharuhát tett, és mint a jó pincérnek, mindenkihez volt egy két jó szava.

– Jól van Elemér, a szervezés tökéletes volt – dicsérte a barba.

Senki se vette észre, hogy Meggyesi elpirult. – Nem a dicséretért csinálom – szerénykedett. – A jó munka nálam elvi kérdés. De azért köszönöm, szép karácsonyi ajándék volt.

A vacsora után Kölesdi szolgálatba ment, Szeghyt váltotta a hídon.

– Kedves egészségére siorkám… – vigyorgott Nagy István és álmosságra hivatkozott, valamint arra, hogy éjféltől szolgálatba kell lépnie, ő is távozott. Gerzson is elment, szintén éjfélkor kezd. Cserepes is hiányzott, de ő azért, mert hattól volt a gépházban. A két gépész kétszer hatórás őrségbeosztásban dolgoztak. Nem jöhetett fel a vacsorára sem.

– Nem váltod le Lajost? – kérdezte Jósikát a barba.

– Cserepes majd megeszi éjfélkor… – mondta a kápó.

– De addigra kihűl a kaja…

– Az ő baja!

A parancsnok megütközve nézett rá. Felemelte az üres poharát, belebámult, és kiitta azt két három cseppet, ami az alján összegyűlt.

– De hát szenteste van, kivételt tehetnél – mondta tétován.

– A szolgálat nem szívesség – felelte a gépüzemvezető gúnyos mosollyal. – Ők azért vannak, hogy adják az őrséget. Én huszonnégy órás szolgálatban vagyok állandóan. Nekem mindig készenlétben kell lennem. Ha valami adódik, engem riasztanak. Nem adok szolgálatot, bármennyire is odavannak emiatt! – majd Barabás félig kiürült vörösboros üvegére mutatott. – Nehogy kárba vesszen! Ha nem kell, nyugodtan ideadhatod.

– Jó lesz az holnap is. Te különben is nyomás alatt vagy már – felelte Barabás.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy részeg vagyok? – emelte fel hangját Jósika.

– Nem, de nem kellene többet innod!

– Azt csak te bízd rám, mennyit iszom! Tudom mennyit bírok, tudom mennyi elég…

– Én meg azt tudom, hogy nem ismersz mértéket, ha hosszúnyakú kerül eléd… Addig vedelsz, amíg van előtted!

Jósika elővette a pipáját, és rágyújtott.

– Na, pipázik már… – mondta félhangosan Csóka.

– Mi közöd hozzá? – kérdezte Tatai, az elektrikus. – Akkor szívja, amikor jólesik – vette védelmébe a főnökét.

– Elég legyen! – állt fel Barabás. – Nem nyitunk vitát semmiről, és senkiről. A vacsorának vége, mehet mindenki a kabinjába. Tíz perc múlva csak a leszedett asztalt akarom látni…!

– A szeretet ünnepének annyi… – állt fel az asztaltól Csóka. – Na, szedjük rendbe a szalont – mondta Kőrösinek és Vasutasnak.

A következő napok eseménytelenül teltek. Lassú menetben haladtak a Vizcayán. Huszonhetedikén elérték Finisterre magasságát, és sebességet annyira levették, hogy kormányképes maradjon a hajó. A szél így is hajtotta. A hullámok már jóval kisebbek voltak, mint az Angol-csatornában¹. Barabás előző este táviratban kérdezte, hogy merre haladjon? Reggelre megjött a válasz: továbbra is Gibraltár felé vigye a hajót. Az idő egyre javult. A tenger lecsendesedett. A szakács nem tudott szolgálatba állni, de fél lábán papuccsal, a másikon fehér kötéssel irányította Klárát és a rádióst. A pupán² elhelyezett asztalnál Gerzson ült, s kávét ivott. Kedvetlenül kortyolta a feketét.

– Mi a baj? – kérdezte Berényi. – Nem ízlik?

– Nem. Van valami furcsa mellékíze. És az istennek se tudok felébredni tőle. Remélem hamarosan veszünk valami jobbat… Most megyek és felcukkolom vele az Elemért.

– Nem kell, már úgy is tiszta ideg… –, mondta a szakács. – Egyre-másra őrjöngve jön fel a hűtőből… A kicsontozott sertéscomb helyett oldalas volt a dobozban. Csirke helyett százéves varjakat találtunk. Téliszalámi árban kaptunk valami ehetetlen, édes felvágottat. És még sorolhatnám, de minek? Na, szóljak, hogy adják a levest?

– Essünk túl rajta, aztán nyomás a szolgálat. Rohadt hosszú lesz hatig. Mindig van mit javítani… Kíváncsi vagyok, ma mi romlik el?

Gerzsonnak, és mindenkinek szerencséje volt. Minden működött aznap is, és a következőn is. Huszonnyolcadikán elérték Portugália fővárosát, Lisszabon előtt hajóztak. Meggyesi a rádióban ücsörgött, és a műholdas telexet szidta Kubiknak.

– Palkó, ha tudnál egy kis időt szakítani, bemutatnám néhány egyszerű művelettel, hogy mivel kell dolgoznom! Ugyanis nem találok szavakat arra, hogy milyen ócska szerkezet. Láttál már ilyen szedett-vedett komputert?

– Azt hiszem Meggyesi úr, nem a komputer a hibás…

– Csak nem azt akarod mondani, hogy én…? – vágott közbe felháborodottan, és elfelejtett minden „kérlek szépen”-t és „már megbocsáss kedves Palkó”-t. – Egyébként ha jól emlékszem, már a repülőn megittuk a pertut. Tehát ne fáraszd magad az urazással.

– Jó, persze, de hát a korkülönbség. Nagyon szokatlan, mert én a mamámat és a papámat is magázom.

– A család otthon van, itt meg mi vagyunk. Szóval érdekelne: ha nem a komputer a hibás, és hm… – megköszörülte a torkát, látszott rajta nagyon nehezen mondja ki –, és én se, akkor érdeklődve várom válaszod, vajon ki?

– Ez igazán egyszerű Elemér. A számítógép úgy dolgozik, mint a program, amelyik működteti. Nos, mi a baj?

– Hát kérlek szépen, nem tudok adni. A probléma jelen esetben az, hogy van jel, de nem megy el a távirat. Megvizsgáltam az összes kábelt, és csatlakozást, minden stimmel. Ma délután szándékozom felmászni az antenna árbocra. De meg kell, hogy világítsam, számomra ez teljességgel érthetetlen. Hiszen az indulás délutánján szerelték be, azóta rendesen működik. Most mit csináljak?

– Hát, legrosszabb esetben leadhatod rádión.

– Ezzel a ronccsal? – mutatta Meggyesi a rövidhullámú adó-vevőt. – Nem működik! A középhullámú csak akkor, ha a hajó dülöngél. Ha jobbra dőlünk vagy egyenesen állunk akkor süket. Ha balra, akkor lehet vele adni is és venni. Ráadásul az akkumulátorokat se tölti…

– Minden bizonnyal kontakthibás…

– Hát most mondd meg kedves Pali, lehet ilyen körülmények között dolgozni? Hogyan álljak a barba elé, hogy: parancsnok úr nem tudom leadni a táviratot? Ilyen az én sok évi praxisomban még nem fordult elő. És ez számomra teljességgel megengedhetetlen!

– Figyeljen Elemér úr! Jön valami. Világít a jelzőlámpa. Ugye azt jelenti, hogy telex érkezik?

– Igen Kubik úr! – mondta Meggyesi és az urat megnyomta. Kérdően nézett a második tisztre. – Vagy te is ragaszkodsz a sior megszólításhoz?

– Jó, jó! Elfelejtettem… És mit marhulsz ezzel a siorral…?

A nyomtató ebben a pillanatban zümmögni kezdett. Meggyesi odament, letépte a telexet. Akkurátusan elkönyvelte. Közben Kubik a válla felett megpróbált beleolvasni. Meggyesi lefordította a lapot.

– Kedves Pali, hadd hívjam fel szíves figyelmedet, hogy a rádiószoba rendes postai állomásnak számít, és mint ilyen, az itt dolgozókra, azaz rám, a postai titoktartás, hogy úgy mondjam, maximálisan kötelező. Tehát ne vedd rossz néven, de nem engedhetem meg, hogy a telexet elolvasd. Arra kizárólag én, és a parancsnok vagyunk jogosultak.

Hátralépett, utat adott a rádiósnak. Kubik kissé csodálkozott a titoktartáson, de a szabályzat így szól. Fél perc se telt el, amikor Barabás már a hídon volt.

– Na, Pali elővetted már a térképeket?

– Milyen térképeket? – nézett megütközve a barbára Kubik.

– Nem olvastad a telexet?

– Kérlek szépen… – kezdte Meggyesi a háta mögött.

– Értem. Elemér a helyzet magaslatán áll. Hányszor mondjam, hogy az ilyen jellegű telexek az ügyeletes tisztekre is tartoznak? Na, keresd elő az összes térképet, ami ahhoz kell, hogy Nantes-be menjünk. Megfordulunk és búzát veszünk fel Pireusz számára. Kérem a távolságot Nantes-ig.

Most nem okozott gondot a fordulás. Annál inkább a telex továbbítása. Elemér nem tudta leadni.

– Pirul az arcom barba… – állt szégyenkezve Barabás előtt. – De erről nem én tehetek, hanem az aki a programot készítette! – védekezett, és közben Kubik tekintetét kereste.

– Nem tudod mi van vele? – hajolt a készülékhez a barba. – Addig is felhívjuk parti rádión keresztül, az ügynökséget.

– Igen barba – mondta Meggyesi. Odament a készülékhez, és meghívta a parti állomást.

– Lisszabon rádió, itt Viktor-Three-Papa-Sierra-Five³ – betűzte a hajó hívójelét. Közel voltak a parthoz, azonnal kapcsolta a nantes-i ügynökséget a portugál állomás. Barabás elmondta a gondjukat.

– Parancsnok, úgy igyekezzenek – mondta az ügynök –, hogy az új év első napjaiban nem dolgozik a kikötő. Ha harmincegyedikén délelőtt be tudnak jönni, akkor aznap végezhetnek. Egyébként várakozniuk kell.

– Minden az időjárástól függ – válaszolta Barabás.

– A rakomány készen van, a Basse Indre rakpartjához kötnek ki.

– Van egy súlyos sérültünk, a szakács leforrázta magát.

– Érkezésre hozok orvost. Ha nincs más, akkor vége.

– Köszönöm. – Barabás visszatette a hallgatót, és Kubikhoz fordult. – Csináld meg az útvonalat, addig átveszem a szolgálatot.

A második tiszt csendesen tette a dolgát, látszott érti amit csinál. A parancsnok ezt azonnal felmérte.

– Mióta hajózol? – kérdezte, miközben félszemmel az óceánt figyelte.

Kubik a térképek fölé hajolva válaszolt.

– Ogyesszában végeztem. Aki tengerész akart lenni, mindenki ott tanult. Amikor befejeztem az iskolát, a szlovák tengerhajózásnál kaptam munkát. De csak egy hajón voltam, utána Prágába mentem, hogy a cseheknél próbálkozzam. Könnyen behajóztak, éppen tiszthiánnyal küszködtek. Ez már akkor volt, miután a két ország kettévált. Tisztként ez a harmadik hajóm. Kérdezhetek valamit?

– Csak tessék.

– Nem megy a fejembe a hajó neve, a Sea Falcon. Tengeri sólymot jelent. Ez idáig rendben van. Csak az a furcsa, hogy Távol-Keleten ez nem egy megszokott név. Miért ad egy szingapúri cég a hajójának Falcon, Sólyom nevet?

Barabás elmosolyodott. – A válasz kissé romantikus. A társaság tulajdonosa Francis Sey. Kínai… A barátnője Alice. Az „F” a Francisból van, az „al” az Alice-ból, és a „con” containert jelent. Összeáll a Falcon név, ráadásul, még jelentése is van.

– Szellemes… – jegyezte meg Kubik.

– Mindezt Mr. Wongtól tudom –, fordult meg Barabás.
.


Szótár laikusoknak: